CégismertetĹ‘

A Pannon Beruházó, Ingatlanforgalmazó Kft. 2001-ben alakult, kizárólag faszerkezetbĹ‘l készülĹ‘ könnyűszerkezetes készházgyártó cég. A jelenlegi két tulajdonos, már közösen, a .90-es évek közepétĹ‘l foglakozik a házgyártással, de jelen fuzionálás csak 2001-ben következett be.

Társaságunk több mint 6000 m2 területen, közel 1000 m2, zömmel daruzott csarnokokban végzi házgyártó tevékenységét.
Kezdetben helyszínen szerelt technológiával működĹ‘ cég, ma már kizárólag nagypaneles készházakat készít. Magas technikai háttere következtében a munkafolyamatok mindegyike saját kontrol alatt működik. Így az importált fa nyersanyag, négyoldali gyalulása, áztatása, szárítása és minden egyéb összeszerelési munka a saját csarnokokban készül. A falpanelek részben görgĹ‘s gyártósoron készül, hasonlóan a 
szeglemezes rácsos tetĹ‘szerkezetek hez. Ezen magas technikai háttér, valamint a szintén fenti tulajdonosok tulajdonába álló statikus és építész cég biztosítja tervezéstĹ‘l a gyártmánytervezésen keresztül a minĹ‘séget egészen a kulcsátadásig. Társaságunk az Émi minĹ‘sítését (EME A/47-7/2002) 2002-ben nyerte el és még ebben az évben lett az ÉVOSZ tagja is. ISO 2001 minĹ‘sítése folyamatban van.

Cégcsoportunkról:
Tulajdonosi érdekeltségben találhatók még továbbá egy kivitelezĹ‘, egy építész, lakberendezĹ‘ és statikus társaság, egy komplett szolgáltatást nyújtó építĹ‘anyag kereskedĹ‘, egy ingatlanforgalmazó és ingatlanértékesítĹ‘, valamint egy teljes körű hitelügyintézést és magas európai színtű szintű értékbecslést bonyolító társaságok (partnereink). Így cégcsoportunk már a telekvásárlásnál segítségére lehet, egészen a lakberendezésig, hogy Önnek ne keljen feleslegesen idĹ‘t pazarolnia a különbözĹ‘ partnerek felkutatásában
.